2021. már 12.

A Nomadland nyerte a Critics Choice Legjobb film díját

írta: Arany Gergő
A Nomadland nyerte a Critics Choice Legjobb film díját

A 2021-es Critics Choice-díjátadón nem kevesebb, mint négy díjat zsebelhetett be Chloé Zhao filmje, a Nomadland (A nomádok földje) – köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járó díjakat is. A filmrendező, Chloé Zhao a díjátadói beszédben külön kiemelte a film hangvágójának, Michael Wolf Snyder-nek a munkásságát is, aki a díjátadó előtt nem sokkal hunyt el.

cca_26th_vertical_logo.jpg

A legjobb televíziós dráma kategóriában a The Crown (A korona), a legjobb vígjáték kategóriában a Ted Lasso, a legjobb minisorozat kategóriában pedig a The Queen’s Gambit (A vezércsel) került ki győztesként.

A legjobb színésznő és legjobb színész kategória díjai is átadásra kerültek: előbbit Carey Mulligan (Promising young woman), utóbbit pedig a tavalyi évben elhunyt Chadwick Boseman kapta. A Boseman főszereplésével készült film, a Ma Rainey’s Black Bottom (Ma Rainey: a blues nagyasszonya) összességében a második legsikeresebb film volt az ünnepségen, három djíat is sikerült elnyernie – legjobb színész, legjobb jelmezek, valamint legjobb haj és smink kategóriában.

Az ünnepség további sikeres díjazottjai közé tartozott Alan Kim, a Minari c. drámában alakító gyerekszínész is, aki a legjobb fiatal színésznek járó díjat kapta meg; szintén nagy sikereket ért el a The Trial of Chicago 7 (A chicagoi 7-ek tárgyalása), a Borat, valamint a David Fincher rendezte Mank is, ami bár az összes jelölt közül a legtöbb kategóriában indulhatott, csak egyetlen díjat, a legjobb látványtervezést vihette el.

Szólj hozzá

blog érdekes hírek hír érdekesség friss heti érdekességek Hírek Hír cineart Cineartblog cineartblog CineArt