2021. már 26.

Horváth Illés Lélekpark címmel rendez filmet

írta: Virvas Dóra Dodo
Horváth Illés Lélekpark címmel rendez filmet

Odegnál Róbert és Horváth Illés új filmje, a Lélekpark a nyíregyházi állatkertben játszódó, fordulatos nyomozásról szóló misztikus thriller film, ami a Móricz Zsigmond Színház művészeinek közreműködésével készül majd el. A Nemzeti Filmintézet által kiírt pályázat keretein belül, színházi és filmes szakemberek együttműködésében valósul meg, eredeti forgatókönyvre alapozva.

large_dsc01239.jpg

Horváth Illés rendező (werkfotó: Kiss-Tamasi Mirjam)

 

„Itt forgatunk Nyíregyházán, ez egy televíziós játékfilm lesz. Igyekeztünk tágítani a határokat, tehát a Nemzeti Filmintézet egy nagyon korrekt büdzsét adott nekünk egy televíziós játékfilm elkészítésére. Mi egy olyan forgatókönyvet írtunk, ami azért ezt mégis csak megnehezíti olyan értelemben, hogy nagyot vállaltunk. Egy szinte mozifilmes történetet, egy olyan széles körű történetet sok szereplővel, külső helyszínekkel, sok helyszínnel, ami cidris lesz” – nyilatkozott a filmről Horváth Illés, a film társrendezője.

Nyíregyháza utcáin és az állatparkban, az egykori Dohánygyárban, belső és külső kitalált helyszíneken kezdik a forgatást március 3-án, amire mindössze 18 nap áll rendelkezésükre.

„Lesznek járókelők, de természetesen azok a film hivatásos statisztái lesznek. Úgynevezett kontrollált környezetet kell teremteni – még akkor is, ha köztéren forgatunk –, azokra a percekre a közterületnek azt a kijelölt szakaszát le kell zárni. Színészek vagy statiszták lesznek azok, akik a nyíregyházi járókelőket alakítják. Inkább a thrillerhez közelebb van, sőt – ezzel persze már titkot árulok el – misztikumba hajló thriller lesz ez, tehát nemcsak a realitás talaján mozog majd a film, de bízom benne, hogy ez még izgalmasabbá és titokzatosabbá teszi az egészet” – számolt be a tervezett forgatásról Horváth Illés.

A történet úgy kezdődik, hogy egy éjszaka egy meztelen férfi ébred fel a krokodilok társaságában, nem lehet tudni, hogy miért és hogyan került oda, hogy valaki bosszúból tette ezt vele, vagy elrabolták. Az esetet az újonc Vera (Staub Viktória) kapja, aki segítséget is kap maga mellé a fővárosból, mégpedig Laci-t (Horváth László Attila). Nincs szerencséje a párosnak, nehezen boldogulnak együtt, de nekilátnak az ügy felgöngyölítésének, de azonban hamar kiderül a tény, hogy több közük van az esethez, mint azt gondolták.


large_159578005_1922063497948784_722923512334815511_o.jpg

Horváth László Attila és Staub Viktória (fotó: Kiss Gravi András)

 

A történet több verzión ment át, a műfaj és a szereplők is változtak, de végül megtalálta saját origóját. Az állatkerti gondozók is folyamatosan segítségére voltak a stábnak, akik bemásztak a krokodilokhoz, illetve egy fóka show-t is láthatunk majd a filmben. A rendező így idézte vissza első találkozását a krokodilokkal:

„Először nem tűntek túl aktívnak, azt láttuk, hogy csak ott heverésznek mozdulatlanul. Robival és Kiss Gravi András operatőrrel épp azon vitatkoztunk, hogy nem lesz túl izgalmas képsor, amikor az egyik majd komótosan becammog a vízbe a szereplőnk után. Ebben a pillanatban a szomszéd kifutóban hirtelen felpattant az egyik, egy nyolctonnás dög, és akkora vehemenciával, sebességgel és izommunkával vetette bele magát a vízbe, hogy mindhármunk gatyája tele lett tőle. Megmutatta nekünk, hogy kell tervezni egy ilyen jelenetet.”

 

large_dsc01034.jpg

Lélekpark (werkfotó: Kiss-Tamasi Mirjam)

 

A Blue Duck Arts és a Móricz Zsigmond Színház koprodukciójában létre jövő Lélekpark bemutatójának időpontjáról és helyéről még nem nyilatkoztak a készítők.

Szólj hozzá

blog érdekes ajánló érdekesség Horváth Illés cineart Cineartblog cineartblog CineArt nemzeti filmintézet Odegná Róbert