2021. ápr 07.

Fekete felnövéstörténet lónyugtatóval: Városi cowboy – kritika

írta: Csurilla Dániel
Fekete felnövéstörténet lónyugtatóval: Városi cowboy – kritika

cc_0153_0.jpg

A Városi cowboy nemrég debütált a Netflix kínálatában, és a tavaly érkezett előzetes megtekintése óta érdekelt Ricky Staub elsőfilmes western-drámája, ami egy Philadelphia környékén lévő kisváros fekete cowboy közösségét mutatja be dokumentarista játékfilmes eszközökkel a coming-of-age filmek sűrűjében kapálózva.

Cole (Caleb McLaughlin) egy problémás, apaképpel nem rendelkező, detroiti tinédzser, akit anyja szabadvérű apjához (Idris Elba) küld a nyárra, hogy változtasson természetén. A fiú kezdetben ugyanolyan galibákat okoz, mint Detroitban, és utcai balhékba keveredik, azonban lassan elkezdi érdekelni a közösségi szellem, a lovászat, majd megtanulja értékelni a szabadság és az önfenntartás eszméit.

concrete-cowboy-tiff_1.jpg

Staub filmje egy bejáratott felnövéstörténet, az apakép és a hovatartozás keresésének példázata, viszont amiben előremutató, az a közösség és a miliő ábrázolása. A kisvárosi cowboyok egy valóban létező, hagyományőrző csoport, aminek a részeként a főszereplővel együtt mi magunk is elsőkézről értesülhetünk annak dinamikájáról, értékrendjéről és kultúrájáról.

Alapvetően egy rendkívül gazdag tematikai közeg a fekete ember lóháton, ugyanakkor a film dramaturgiai szempontból kidolgozatlan. Ezerszer láttuk a nagyvárosi fiatal vidéken való megtérését, férfivá válását. A Városi cowboy filmnyelvileg dokumentarista, számtalan zihált, kézikamerás felvételt (Minka Farthing-Kohl) alkalmaz civil szereplőket, valódi fekete cowboyokat bevonva. A lassú, vonagló tempó és a nemtörténet azonban cseppet sem kedvez az érdeklődését félúton elvesztő nézőnek.

concrete-cowboy-netflix-movie-idris-elba-caleb-mclaughlin-1.jpg

A valamirevaló történetmesélést feláldozza a világkép bemutatásának oltárán, ezzel pedig kissé nagyratörőnek, hatásvadásznak mutatkozik, Staub mégis őszintén érdeklődik a közösség iránt, és autentikus szemlélettel helyezi főszereplőjét a társadalmi csoportba. Sajnos a film nem hivatott több lenni egy korlenyomatnál, ellentétben A nomádok földjével, mely hasonló megközelítést alkalmaz sokkal hatásosabb, katartikusabb drámai ívvel.

A helyszínválasztás, a filmzene (Kevin Matley) és a Városi cowboy nosztalgikus hangulata néhol csöpögős, más helyütt mégis lebilincselő. Formailag kevésbé kiemelkedő, történetvezetés szempontjából egyenesen sablonos, viszont a közösség bemutatása és a karizmatikus Idris Elba alakítása miatt viszont mégis megérdemel egy megtekintést Staub rendezői debütálása.

A Városi cowboy április 2-tól fellelhető a Netflix műsorán.

Szólj hozzá

kritika premier western gyereknevelés bemutató érdekesség friss stephen king rasszizmus szegénység nicolas cage james bond anyaság luther érdekességek filmajánló apaság daniel craig leonardo dicaprio netflix james mcavoy frances mcdormand gazdasági válság idris elba christoph waltz jessica chastain oscar-díj django elszabadul Jamie Foxx coming-of-age oscar-jelölés felnövéstörténet cineart cineartblog nincs idő meghalni fekete közösség nomadland a nomádok földje concrete cowboy városi cowboy