2021. ápr 15.

Középkorú szuperhősnők a mutánsok ellen: A lecsap csapat– kritika

írta: Csurilla Dániel
Középkorú szuperhősnők a mutánsok ellen: A lecsap csapat– kritika

thunder-force.jpg

A Thunder Force, avagy magyar keresztségben A lecsap csapat egy újabb B-kategóriás szuperhősfilmje a Netflix-nek, melyet Ben Falcone rendezett, akiről köztudott, hogy kizárólag a feleségét, Melissa McCarthy-t szerepelteti olyan filmekben, mint a Tammy, A főnök, A partiállat, illetve a Szuperagy, mely a tavalyi év egyik legrosszabb filmje.

A lecsap csapat egy végtelenül hígvelejű, rest és semmitmondó zsánerfilm, amely részben a szuperhősmozik paródiája, részben pedig belefeledkezik a műfaj által megteremtett giccstengerbe. A produkciós színvonal természetesen rendkívül alacsony, a humorral pedig Falcone tőle megszokott módon fukarkodik.

Egy rossz film A lecsap csapat, de nem azért, mert két középkorú, túlsúlyos nő szuperhősnek áll, hiszen ami a hollywoodi reprezentációt illető, Falcone netflixes filmje lehetne a tökéletes példa arra, miként kerül kiforgatásra a Marvel-formula, és hogyan tehető társadalmilag releváns filmmé egy eredeti koncepció. Bizony, A lecsap csapat nem adaptáció, hanem egy eredeti film, ami a folytatásfilmek, a feldolgozások és a koppintások korában valósággal becsülendő.

kepernyofelvetel_322.png

A világban szupergonoszok uralkodnak, akiket egy mutáció pszichopatákká tett. Ebben a közegben nő fel a megárvult Emily (Octavia Spencer) barátjával, Lydia-val (McCarthy), akitől negyvenes éveiben elhidegül. A két nő rendkívül különböző, ugyanis míg Emily egy mindenre elszánt, gyermekét egyedül nevelő tudós, aki arra tette fel életét, hogy megfékezze a szupergonoszokat, addig Lydia egy jóindulatú, azonban csapodár naplopó.

Lydia váratlan szupererőre tesz szert, amikor ellátogat Emily laborjába, majd a tudósnőről kiderül, hogy titokban különleges képességekkel kísérletezik, hogy belőle is rendkívüli személy legyen, egy hős, akire a világnak szüksége van. A két nő csapattá kovácsolódik Lecsap csapat néven, hogy megállítsák a megalomániás szupergonoszt (Bobby Cannavale), aki manipulálni akarja a választásokat a főszereplők szülővárosában, a katasztrófák által sújtott Chicagoban.

kepernyofelvetel_321.png

Egy egészen bejáratott mintát követ A lecsap csapat, ugyanis kapunk egy eredettörténetet, mindazonáltal a világépítés siettetett, ahogyan a karakterek viszonya is felszínes. Papíron McCarthy és Spencer barátságának próbájáról szól a film a szuperhős-vígjáték műfajában, viszont annak ellenére, hogy a két színésznő valóban jó barátok a magánéletben, Falcone filmjéből pont az az érzelmi kötődés hiányzik, ami elengedhetetlen egy valamirevaló film esetében.

Némi komikus kémiával felvértezve helyenként kacagtató, ám főként lapos és feledhető standup-elemek sora követi egymást az abszurd és elkapkodott történetben érdemi konfliktus feloldása nélkül. Az egyetlen drámai elem Spencer karakterének múltja, ugyanis szüleit egy mutáns rosszfiúk által előidézett balesetben vesztette el, viszont a figura nem kap valamirevaló lezárást, és egy klasszikus, blőd buddy comedy válik A lecsap csapatból.

A tematika üres, mivel Falcone – egyedüli íróként – képtelen kibontani az eleve rendkívül magas bűnözés visszásságát, a politikai korrupciót és a rasszizmust, ugyanakkor a legnagyobb vétke az a filmnek, hogy a két bravúros színésznő tehetségét, illetve a nemükből és a hovatartozásukból adódó konfliktust teljességgel hanyagolja. Látszólag nem érdekli Falcone-t az, hogy jelenünkről alkosson valamit, és megelégszik a rossz vígjátékokkal, viszont így filmjei sekélyes szkeccsek lesznek, amik még nevetés kapcsán is silányul teljesítenek.

thunder-force-jason-bateman-image.jpg

Falcone önkényes vendégszereplése Cannavale egyik rosszarcú bérruhásaként rávilágított arra, hogy a színész-komikusból lett rendezőnek nincsen drámai jelenléte, ugyanakkor az egyaránt szerepet vállaló Jason Bateman igenis üdítő pillanatokkal látja el az ingerszegény drámai-komikus közeget egy rákkarú rosszfiúként, aki végül megtér gonosztevéséből.

Ugyancsak szerepel a filmben Spencer mellett egy másik Oscar-díjas tehetség is, aki a világát nem ismerő Melissa Leo, ám karakterének jelenléte érdemtelen. Pom Klementieff egy nagyon gonosz antagonistát alakít, aki éppen annyira fantáziátlan, mint Cannavale elrajzolt, tenyérbemászó rosszfiúja. Bár a rajzfilmszerű színészi játék valamelyest könnyíti a frusztrációmat, a művészeti érték szikráját sem mutatja A lecsap csapat.

Sem a látványvilág, sem a formavilág, de még az akciójelenetek kapcsán sem rendelkezik olyan aspektusokkal Falcone legújabb darabja, melyre büszkének kellene lenni, viszont a közepes költségvetésű filmek esetében cseppet sem felróható a fapados megvalósítás. Az igazi probléma A lecsap csapat kapcsán az, hogy igénytelen. Képei, filmzenéje, kosztüm- és látványterve egyaránt a feledés homályába vész.

thunder-force-melissa-mccarthy.jpg

Azért nagyon dühítő mindez, mert egy 20-50 millió dollárból készülő műfaji film ugyanúgy lehet igényes, ugyanúgy fürkészheti az emberi természetet és viszonyokat, mint egy arthouse film, ugyanakkor nem látom a törekvést A lecsap csapat készítői brigádjában, hogy túlmutassanak az olcsó, futószalagon gyártott vígjátékok lesajnált közegén. Kizárólag a nagyon unatkozó, hétvégén netflixezni kívánó nézők számára lehet kikapcsolódás a képszakadással felérő film.

A film elérhető a Netflix kínálatában április 9-től.

Szólj hozzá

kritika premier bűnözés paródia bemutató érdekesség friss szexizmus rasszizmus vígjáték guillermo del toro érdekességek kalandfilm christian bale filmajánló akciófilm mark wahlberg netflix ryan reynolds science fiction jason bateman vin diesel szuperhősfilm bradley cooper melissa leo zoe saldana melissa mccarthy szupergonosz octavia spencer ozark ben falcone chris pratt szuperagy a galaxis őrzői bobby cannavale a víz érintése cineart cineartblog lecsap csapat thunder force