2019. júl 09.

Újabb élőszereplős Disney - Itt a MULAN!

írta: Verebélyi G
Újabb élőszereplős Disney - Itt a MULAN!

A Disney manapság igen ráfeküdt a 90-es, 2000-es évek mesefilmjeinek rebootolására. Már technikailag is könnyebben kivitelezhető egy egy mesefilm valóságba történő átültetése. Így a Dumbó valamint az Oroszlánkirály megjelenése után nem meglepő hogy az egyszerűnek mondható mesék is kapnak élőszereplős verziót. 

 fantastic-first-trailer-released-for-disneys-live-action-mulan-social.jpg

Az 1998-as Mulan akkoriban hatalmas sikert aratott, és rengeteg fiatal nőzz fel a harcias lány és hűséges sárkánya kalandjain. Remélhetőleg ez a siker most is  folytatódni fog, hiszen tudjuk , hogy a sztoriban benne van egy újabb kasszasiker, már csak a megvalósítás a kérdés. Az első pár képkocka ami érkezett az előzetessel együtt, elég sokat sejtető, de semmilyen nagy CGI trükk nem volt benne ellőve. Reméljük azért nem hagyják ki Mushu-t. A filmről még elég kevés információnk van, össz vissz annyi, hogy 2020-ban kerül a mozikba.

A Mulan megfilmesítésére már voltak korábban is próbálkozások, a projektet 2015-ben kezdték, de gyorsan kútba is esett, majd 2016 ban ismét fellángolt. Minden bizonnyal ez a mostani projekt hosszabb életű lesz, mint elődei, hiszen a Disney komoly összegeket invesztált a film készítésébe. A filmet 2018 augusztus 13 és 2018 november 25 között  forgatták főként Új-Zéland és Kína mesésen szépnek mondható területein. 

Az első teasert a 2019-es Fifa női világbajnokság döntőjének szünetében mutatták be a nagyközönségnek, azóta sok találgatás volt, milyen is lehet a film, hát most kaptunk egy újabb ízelítőt!

 

 

Szólj hozzá

hírek előzetes premier mozi youtube trailer hír disney friss cgi mulan Hírek Hír CGI cineart Cineartblog trailerű