2020. okt 12.

Kezdődhet az Obi-Wan Kenobi-sorozat forgatása!

írta: Siktár Vivi
Kezdődhet az Obi-Wan Kenobi-sorozat forgatása!

Ewan McGregor hamarosan újra magára ölti a Jedi-köpenyét, legalábbis a tervek szerint.

A The Graham Norton Show-ban tett Zoom-os bejelentkezése alkalmával a színész bejelentette, hogy a még név nélkül futó Obi-Wan Kenobi-sorozat forgatása hosszú várakozás után 2021 márciusában elkezdődhet.

ewan_mcgregor.jpg

„Azt hiszem, ez az Obi-Wan Kenobi-story. Nem csak rólam szól, de bizonyára többnyire rólam, ami király”- mondta McGregor, majd hozzátette: „következő év márciusában kezdünk forgatni”. Az interjú során mesélt Alec Guinness iránti tiszteletéről és rajongásáról, s arról, hogy az eredeti trilógiában játszó, majd 2000-ben elhunyt Guinness munkásságát miként fedezte fel.

Habár az Obi-Wan-sorozat először 2019 augusztusában lett beharangozva és 2020-ban forgott volna, Hossein Amini író projektből való kilépése miatt 2020 januárjára csúszott. Amini helyére Joby Harold került ez év áprilisában, s a forgatókönyv újraírása, valamint a COVID-19 következtében 2021-re csúszott a széria. Deborah Chow, aki a Disney Plus másik sikersztorijának, a The Mandaloriannak is rendezte 2 részét, kerül majd a sorozat élére.

Az előzmény-trilógiában Kenobit alakító McGregor feltűnt a 2015-ös Ébredő erőben, valamint a 2019-es Skywalker korában is kapott egy cameot. Az egyelőre név nélkül készülő sorozatnak, mely a Disney Plusra fog érkezni, még nincs bejelentve premierdátuma.

A teljes interjú elérhető a BBC csatornáján.

Szólj hozzá

hírek starwars sorozat hír ewan mcgregor 2021 Ewan McGregor graham norton show Obi-Wan Kenobi cineart The Mandalorian disney+ cineartblog Deborah Chow cineart blog Alec Guiness