Különösen nehéz volt összeválogatni a tíz legmeghatározóbb szatírát, ugyanis az angolszász országok esetében évente több is készül. Bár a britek mesterei a filmszatírának, az amerikai politika a világ legkönnyebb célpontja. A listában továbbá igyekeztünk olyan filmeket felsoroltatni, melyek leképezhetőek az amerikai társadalomra, avagy célkeresztjükben egyenesen az USA áll.

Nem tudtunk helyet szorítani két nagyszerű brit szatírának a listán, nevezetesen a kétbalkezes terroristákról szóló Chris Morris-filmnek, a Négy oroszlánnak, illetve Armando Ianucci szovjet olvadás időszakában játszódó, kaotikus Sztálin halála c. filmnek. Kimaradt Jordan Peele szocio-horrorfilmje, a remek Tűnj el!, illetve Adam McKay második éles politikai filmje, Az alelnök. Sajog a szívünk Alexander Payne középiskolai választás körül forgó Gimiboszija iránt, és meg szeretnénk említeni Bobcat Goldthwait fegyveres őrültekről szóló szerelmesfilmjét, az Isten áldja Amerikát! c. filmet, illetve Oliver Stone megosztó Született gyilkosokját. A náci Németországról szóló filmszatírák közül Charlie Chaplin A diktárora és Taika Waititi Jojo Nyuszija sajnálatos módon szintén nem került fel a listára.

10. Hülyék paradicsoma

Ahogyan a világ rendje teljesen a feje tetejére állt, s lassan autokrata (és inkompetens) vezetők lepik el a nemzeteket, a globális felmelegedés pallosa a fejünk felett lebeg, és az elnökválasztás sem más, mint egy felmagasztalt kiszavazó show, úgy válik Mike Judge eredetileg „gyerekesnek” és „ingoványosnak” bélyegzett, 2006-os filmje egyre relevánsabbá. Bár közel sem a legkifinomultabb alkotás, mégis a listán a helye. Terry Crews túlrajzolt elnök karaktere pedig okkal szerepel a legrosszabb filmes elnökök listánkon.

9. Hálózat

Sidney Lumet a színészvezetés nagymestere, és az 1976-os Hálózat megérdemelten zsebelt be három színészi Oscar-díjat. A film a televízió médiumát és a szabad sajtót veszi célba, s habár nem minden találatot sikerül bevinni, a Hálózat többnyire releváns marad, melynek legemlékezetesebb része Peter Finch komplex karaktere. A veterán hírbemondó teljesen összeomlik, amikor megtudja, hogy a csökkenő nézettség miatt két hét múlva nyugdíjba kényszerül vonulni, így élő adásban bejelenti, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. A Hálózat mozgatóeleme a bemondó krízise, aki szinte népvezérré válik azzal, hogy dühösen milliókkal osztja meg igazát. Éles kés a hetvenes évek médiájáról, a kisember kisemmizéséről és a pillanat híréről. Igazi csemege a film.

8. Borat

Minden idők talán legismertebb áldokumentumfilmje, mely Sacha Baron Cohen rasszista, szexista, antiszemita, bigott karakterével ferdetükröt állít egész Amerikának. Borat kitalált figurája kihozza a gyanútlan amerikaiból a hozzá hasonló, megvetendő személyiségjegyeket, s maga bárgyúságával megtestesíti egy nemzet dühét és rejtett előítéleteit. A messziről jött idegen azt mond, amit akar, és ezt gyönyörűen kihasználják a filmkészítők kínosabbnál kínosabb helyzetek teremtésével. A film és az ikonikussá vált karakter jelenléte a popkultúrában tagadhatatlan – még ha el is felejtjük néha létezésének valódi okát, és helyette elkopott egysorosait idézgetjük.

7. Amerikai kommandó: Világrendőrség

Mocskos? Igen. Éretlen? Persze. Sértő? Pontosan.
A South Park készítői marionett bábukkal játszatják újra a militáns amerikai állam buktatóit. Trey Parker és Matt Stone egy valóban mérgezően kultikus, felettébb infantilis, ám szórakoztató animációs filmet készítettek nekünk részletgazdag látványvilággal, botrányosan fals vendégszereplői hangokkal, Michael Bay-filmbe illő patriotizmussal és pazar módon sértő humorral a szatíra konyhájában. Megérdemli a megtekintést.

6. Amikor a farok csóválja…

Barry Levinson elfeledett fekete vígjátékában Dustin Hoffman és Robert De Niro koholt háborút robbantanak ki Albániában, hogy eltereljék a média figyelmét az elnök szexbotrányáról. Az Amikor a farok csóválja… könnyedén lehetne idejétmúlt a Clinton-Lewinsky botrány miatt, azonban a film ügyesen lavírozik aktuálpolitika és túl-a-csúcson banalitás határán. Az impozáns szereplőgárda, a rendezés és a humoros, ám komor témák mind dicséretre méltóak. Nevetünk az elcsépelt helyzeteken, azonban elgondolkozunk azok aktualitásán. A címben szereplő frázis magáért beszél.

5. Egy kis gubanc

Armando Ianucci az Egyesült Királyságban sorra készítette politikai szatíráit, majd átigazolt az Egyesült Államokba, azonban előtte elkészült a brit The Thick of It c. sorozat nagyjátékfilmes folytatása, melyben egy mezei politikus azt állítja, hogy „előreláthatatlan” egy közel-keleti háború. Ezzel a kijelentéssel feltüzeli az Egyesült Királyságot és az Egyesült Államokat egyaránt, és elindul egy mocskos szájú lobbi mindkét oldalról, mely teljesen bekebelezi a kisembert. Éles, frappáns, pörgő, kemény, néha szörnyen nevetséges, néha pedig elszörnyesztő filmszatíra. Betekinthetünk az angol és az amerikai politika diszfunkciójába, mely egyetlen szó kiejtésével borítja káoszba a két oldalt, s pedzeget háborút. Ianucci filmje kritikus mindennel, ami háborús lobbi és megszálláspárti. Az iraki invázió korszakának mai napig releváns darabja, tele kiemelkedő drámai pillanatokkal.

4. Köszönjük, hogy rágyújtott!

Egy film, melyben még csak rá sem gyújtanak, mégis úgy adja el Aaron Eckhart a cigarettát, mint a legfontosabb emberi jogot szabadságunk megtartásához. Kegyetlen parabola a Köszönjük, hogy rágyújtott! a kisemberrel szemben, és példaértékű görbetükör bármely multinak. Egy szatíra, mely talán egészen kivételes módon nem foglal igazán állást egyik oldal mellett sem. A főszereplő a cigaretta szabadságáért lobbizik kegyetlen, tenyérbemászó módszerekkel, melyek gyakorta fergetegesen sülnek el. Jason Reitman 2006-os, pengeéles szatírája sok mindenről szól, azonban a lobbisták kegyetlenségéről leginkább.

3. A nagy dobás

Ahogyan a legjobb politikai dokumentumfilmek listáján dobogós a Bennfentesek, úgy megfelelő kísérőfilm Adam McKay szórakoztató, megbotránkoztató, intelligens, kegyetlen filmje, mely egy gazdaságpolitikai szatíra – talán hibrid műfajában az első. A nagy dobás a 2008-as világválságról, pontosabban azokról szól, akik előre látták a jövőt, és a bankok ellen fogadtak (shortoltak). Parádés szereposztásban, áldokumentumfilmes módszerekkel és hiperaktív módon, szinte folyton egyszerre szórakoztatni és informálni akar McKay filmje, mely rendkívül sok lehet az első megtekintés alkalmával, azonban a film szellemes éleslátása, gyakori kuszasága nem kevesebb, mint briliáns. Olyan ügyesen konstruált, az egyetemi tananyaghoz hasonló tényeket izgalmasan ledaráló és pimaszul dramatizált a film, hogy ráébredünk a nagy igazságra: a cél az, hogy igazán senki se értse meg teljesen a világgazdaság kusza működési mechanizmusát.

2. Harcosok klubja

David Fincher kultfilmje rengeteg minden. Többek között pszichológiai thriller, akciófilm, anarchia film és egy hitevesztett példamese. Ugyanakkor meglepően parabolisztikus fogyasztói szatíra. A sanyarú világképű film névtelen narrátora egy irodai senki, akinél betelik a pohár, (spoiler) meghasad a személyisége, és teljes anarchiát akar a világban. Meggyűlik a baja mindennel, ami a fogyasztói társadalmat jelképezi, és bosszút áll a rendszeren. Fincher mesterműve parádés, technikailag lenyűgöző, tematikailag figyelemre méltó és intelligens. A filmben minden karakter megvetendő, meg nem értett és amorális. Bár Joel Schumacher Összeomlása és Oliver Stone Tőzsdecápák c. filmje sok szempontból megelőzték a Harcosok klubját, a film valószínűleg mégis a legemlékezetesebb ezredforduló előtti kultfilm. Kegyetlen és direkt közlési módot talál Fincher arra, hogy hátba döfje a reklámipart, melyben korábban évekig dolgozott. Keletkezésének korát megosztotta, a jelen pedig felmagasztalta. Aligha mondhatnánk azt, hogy „túlértékelt” a Harcosok klubja, hiszen méltó helyen áll a listán.

1. Dr. Strangelove

Elérkeztünk a dobogó első helyére, mely a mozgókép nagymesterének üzenete a tömegpusztító fegyvereket irányító kapcsolókhoz. Stanley Kubrick kínzóan releváns hidegháborús szatírája alighanem egy tökéletes film. Rétegelt, sötét, komikus és humanista. A film emberközpontú hozáállását abból meríti, hogy a jelenéről szól, mely sajnos a mi jelenünk is lehet. Két évvel a kubai rakétaválság után a kétpólusú világ a háború szélén áll. A feszült légkört pedig csak Peter Sellers hármas alakításának komikuma tudja csillapítani. Kubrick sokra tartja az emberiséget, mégis pesszimizmust látunk a Dr. Strangelove fináléjában, amikor kvázi elpusztul a világ. Többek között azért történik meg az atomháború, hogy sokkoljon, kellemetlen és gondolatébresztő legyen. Kevés az olyan filmszatíra, mely megfelelően tudja elegyíteni a komikumot és a tragikumot úgy, hogy releváns maradjon, s Kubrick 1964-es filmje mégis egy közülük. Bár Sellers impulzusai nélkül sokkal szegényesebb lenne a Dr. Strangelove, a film egy egész korszakot szatirizál sajátos ideológiák felvonultatásával, és ez Kubrick precíz és igazságot kutató látásmódjának érdeme.