Fekete történelmi alakok fikciós találkozása: Egy éjszaka Miamiban – kritika
Az Oscar-díjas színésznő, Regina King (Ha a Beale utca mesélni tudna) első rendezése Kemp Powers lebilincselő színdarabjának adaptációja. Az Egy éjszaka Miamiban egy fikciós helyzetre épül, nevezetesen Sam Cooke, Cassius Clay, Jim Brown és Malcolm X találkozására egy floridai hotelszobában 1964 februárjában. A polgárjogi mozgalmak közegében a négy fekete ikon megvitatja szerepvállalását a politikáról, a vallásról és a kollektív felelősségtudatról.
Powers, aki a filmváltozat forgatókönyvírója is volt, kiegészítette a színdarabot a hotelszobán kívül játszódó jelenetekkel, melyek briliáns drámai közegbe zárják az Egy éjszaka Miamiban világát. Az 1964-es miliő azért meghatározó, mert akkor februárban lett Cassius Clay nehézsúlyú világbajnok boxoló, és a négy ikonikus személy valamelyest tényleg ismerhették egymást, illetve többen jelen voltak a mérkőzésen. A zöld könyvek és a szegregáció zűrzavaros korszakában vagyunk. A zene világában ekkor kerül előtérbe a Beatles és a Rolling Stones, politikai téren LBJ az elnök, míg Martin Luther King folyamatos ideológiai konfliktusban áll Malcolm X-szel, s mindkét aktivistát az FBI erőteljesen megfigyeli.
Az első jelenetek egyesével bemutatják a négy fekete híresség vívódását. Cassius Clay (Eli Goree) – később Muhammad Ali – felemelkedő boxoló, akinek szembe kell néznie azzal, hogy a muzulmán vallásra tér át. Sam Cooke (Leslie Odom Jr.) egy sikeres zenész-producer, aki behódolt a szórakoztatóiparnak. Jim Brown (Aldis Hodge) az NFL egyik kiemelt játékosa, viszont színész szeretne lenni. Malcolm X (Kingsley Ben-Adir) paranoiája elhatalmasodik, miközben a fekete társadalom politikai befolyását és erejét hirdeti.
A nyitószekvencia egyik leginkább kiemelkedő jelenete Jim Brown találkozása régi mentorával (Beau Bridges) egy déli rezidencián, amely valószínűleg egy rabszolgatartó család birtoka volt. Az idős férfi pusztán a teraszra invitálja Brown-t, majd az NFL-nél elért sikereiről beszélnek. Amikor az öregember lánya kiszól a teraszra pár bútor elpakolása miatt, Jim Brown felajánlja a segítségét, de az öreg lesajnálva elutasítja. „Tudod jól, fiam, hogy n*ggerek nem léphetnek a házba.” Ez a mondat megalapozza Jim Brown hozzáállását a fehérekhez, a feketék kérdéséhez és a saját sikereihez egyaránt. Erőteljes és fájdalmas felismerést eredményez.
Másik kiemelkedő expozíciós jelenet Sam Cooke félresikerült, kínos fellépése, amely során a tehetséges énekes mintegy vásári mutatványosként kényszerül szórakoztatni a gazdag, fehér közönséget, viszont keservesen melléfog, s közben tragikomikus módon ügyetlenkedik. A közönség nem értékeli Cooke eredeti dalát, illetve hallható, amint Debbie Reynolds feldolgozását méltatják, nem pedig az eredeti zenész teljesítményét. A követkető jelenetben Cooke büszkeségével leplezi fájdalmát, és megemlíti, hogy ő az első fekete zenész, aki pusztán az éneklésből félmillió dollárt szerzett.
Az említett Cassius Clay-mérkőzés után a kvartett eljut a hotelszobába, miután Malcolm X rábeszéli a fiatal és ambíciókkal teli, ám kissé önfejű Clay-t, hogy térjen át az iszlámra. Sam Cooke ezt többször kifogásolja, mivel egyházi énekesként kezdte pályáját, és hithű kereszténynek tartja magát. Malcolm X feltett szándéka a cselekmény folyamán kicsalogatni Cooke-ból azt, hogy a zenész politikailag aktív legyen. „Ha akarnád, testvér, hegyeket mozgathatnál a beszédeddel” – mondja Malcolm X. Azonban Cooke annak ellenére, hogy megvan a maga igazságérzete, egyszerűen fél hallatni a hangját, fél állást foglalni – pedig maga is szeretne polgárjogi kérdésekben művészként megnyilvánulni.
Az Egy éjszaka Miamiban lényegi konfliktusa tehát az, hogy Sam Cooke showmanből politikai aktivistává váljon Bob Dylan-hez hasonlóan, akit a kvartett felettébb becsül inspiráló, sikeres dalai (Blowin’ In The Wind) miatt. A cselekmény folyamán természetesen a politikáról, a vallásról, a szórakoztatóiparról, a megalkuvásról, az eltökéltségről és az általános hitről egyaránt beszélgetnek a kamaradrámához hasonló alapfelállásban, viszont abban túlmutat az alapanyagon Regina King filmje, hogy kimerészkedik a hotelszobából, bejárja a karakterek világát, 1964 utcáit, és ezzel szükséges kontextust biztosít az összeütköző ikonok számára.
Kifogástalan, összetett és sajátosan intim alakításoknak lehetünk tanúi, és bár a színészi négyes egésze élvezetes, Kingsley Ben-Adir drámai jelenléte, érzékenysége és komplex természete a leginkább magával ragadó. A színész valódi emberséggel, csillapíthatatlan önérzettel és lehengerlő ellentmondásokkal tölti fel a történelmi figurát, ki a film eseményei után szinte pontosan egy évvel lett merénylet áldozata.
A forgatókönyv, a rendezés és a színészvezetés fantasztikus. Az Egy éjszaka Miamiban példaértékű korlenyomata a 60-as évek olvasztótengelyének, szórakoztató és letaglózó film. Tami Reiker remek operatőri munkája, a szemléletes és részletgazdag látványterv (Barry Robison), illetve a feszes filmvágás (Tariq Anwar) és hangutómunka pazar összképet mutatnak a tematikai szempontból bonyolult, azonban dramaturgiai aspektusból letisztul filmadaptációban. Regina King pengeéles és megalkuvást nem ismerő szemlélete segítségével az Egy éjszaka Miamiban túlmutat egy kamaradrámán, sőt kortárs, örökérvényű üzenettel, filmnyelvileg feszült és politikailag izgalmas pillanatokkal büszkélkedő filmmé emelkedik. A megtekintését teljes szívvel tudom ajánlani.
Az Egy éjszaka Miamiban elérhető az Amazon Prime Video kínálatában január 15-től.