2021. jan 19.

Liam Neeson most már TÉNYLEG nem vállal több akciófilmet

írta: Csurilla Dániel
Liam Neeson most már TÉNYLEG nem vállal több akciófilmet

liamneeson-walkamongthetombstones-gunpoint.jpg

Az ellentmondásos karrierrel rendelkező Liam Neeson komoly drámai színészként lett ismert olyan filmekkel, mint a Schindler listája és a Rob Roy, azonban az Elrabolva sikere után műfaji filmes újjászületést mutatott filmográfiája, s szinte évente jelentkezett egy-egy akció-thrillerrel.

A változó színvonalú zsánerfilmek egyik-másik példányai kiemelkedő (Elrabolva, Fehér pokol, Nyughatatlan özvegyek), azonban a legtöbb akciófilmje főként szalagmunkának látszik. Korábban már bejelentette Neeson, hogy visszavonul az akciósztár szerepéből, hogy ismét drámai szerepeket vállaljon.

Korábban 2017-ben azt nyilatkozta, hogy: „Halálomig akciófilmeket fogok csinálni. Sosem vonulok vissza.” A The Independent-nek adott interjújában így nyilatkozik az ír színész: „Nos, igen. Azt hiszem, befejezem. 68 éves múltam. Van egy pár film, amit még megcsinálok – remélhetőleg koronavírus nem szól közbe – de azok után tényleg visszavonulok.”

_methode_times_prod_web_bin_10ee0574-2919-11e9-a92b-e57f23e07fe4.jpg

A The Marksman c. akciófilmje egyike a januári kínálatnak, míg a másik műfaji filmje a The Ice Road, valamint egy bérgyilkost játszik a Memory munkacímű projektben. Arról sajnos nincs információnk, hogy an Antal Nimróddal való közös film, a Retribution elkészül-e.

Neeson azonban az utóbbi években egyaránt elvállalt presztízs drámai szerepeket is a Mélytorok: A Watergate-sztori, a Némaság, illetve a Buster Scruggs balladája és a Szólít a szörny epizódszerepeit is beleértve. Legutóbbi, nem akciócentrikus filmjei a kevésbé sikerült Made in Italy c. romantikus vígjáték, valamint a sokkal színvonalasabb Ordinary Love c. brit filmdráma.

Lehetséges, hogy mindez egy alaposan kidolgozott terve a színésznek, hogy a Star Wars világába térjen vissza Qui-Gon Jinn szerepében?

Szólj hozzá

érdekes hírek star wars hír érdekesség friss antal nimród marvel pókember érdekességek mélytorok steven spielberg filmajánló némaság martin scorsese ralph fiennes akciófilm memory viszkis schindler listája magyar film liam neeson taken retribution visszavonulás ambrus attila elrabolva watergate titánok harca andrew garfield akciósztár fehér pokol szólít a szörny ordinary love cineart nyughatatlan özvegyek cineartblog the marksman the ice riad mark felt