2021. feb 16.

Horvát Lili és Kis Hajni rendező osztályt indít

írta: Virvas Dóra Dodo
Horvát Lili és Kis Hajni rendező osztályt indít

Idén áprilisban a Lumiére Filmiskolában indít rendező osztály Horvát Lili és Kis Hajni, Rendezői mesterség alapjai néven. A képzés egy szemeszter idejéig tart, ami körülbelül 200 órát jelent, majd aki folytatni szeretné tanulmányait, még egy fél évre van lehetősége. A felvételi időpontját és követelményeit hamarosan kihirdeti a Lumiére Filmiskola.

large_lumiere.jpg

Horvát Lili és Kis Hajni

Az előző szemeszterben Mátyássy Áron rendező és Petrányi Viktória producer is vezetett rendezői osztályt.

Horvát Lili és Kis Hajni is az egykori SZFE-n végzett, pár év eltéréssel, ugyanis Lili 2007-ben, Hajni pedig 2018-ban szerezte meg a diplomát.

Lili érzékenysége és tehetsége első egész estés filmjében, a Szerdai gyerek-ben is már megmutatkozott, amivel Karlovy Varyban két díjat nyert. Előtte rövidebb filmeket készített, illetve egy kisebb szerep erejéig feltűnik Mundruczó Kornél egyik zseniális filmjében, a Fehér Isten-ben, mint Lili (Psotta Zsófia) édesanyja, Elza (Horvát Lili). Ezek után a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre az A-kategóriás velencei filmfesztiválon mutatkozott be, amivel a rendezőnő azóta sorra nyeri a díjakat, a nagyobbnál-nagyobb elismeréseket, illetve Magyarország ezzel a filmmel szerepel idén az Oscar gálán.

large_szerdai_gyerek_02.jpg

Szerdai gyerek

 Kis Hajni rövidfilmjeivel lopta be magát az emberek és a filmes világ szívébe, az általa rendezett Szép alak című filmet diák-Oscar-ra is jelölték, az Arte-n és az HBO Go-n elérhető Last Call-t a legjobb magyar kisfilmnek választották a Friss Hús-on, Szarajevó-ban pedig a legjobb vizsgafilmnek. Jelenleg első nagyjátékfilmje, a Karlovy Varyban Work-in-Progress TRT-díjat kapott Külön falka utómunkáján dolgozik. Kis Hajni lassan egy éve tanít a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színész OKJ osztályában színészvezetést.

large_szepalak.jpg

Szép alak

 A Lumiére Filmiskola más szakokat is indít, aki ezzel az iskolával szemezik, az választhat az operatőr, forgatókönyíró, vágó és producer képzések közül. Az iskola mindössze három éves, de lendületesen törtet előre a filmes világban, célja, hogy megmutassa, hogy helye van egy független szakképző intézménynek is a nagy múltú filmiskolák mellett. 

Szólj hozzá

blog érdekes hírek ajánló film mozi hír érdekesség friss rendező heti filmajánló Hírek cineart kis hajni Cineartblog cineartblog CineArt horvát lili lumiere filmiskola