2021. már 05.

Emma Watson visszavonul

írta: Virvas Dóra Dodo
Emma Watson visszavonul

Úgy tűnik, Emma Watson egy időre visszavonul a rivaldafényből, ami teljes mértékben érthető, hiszen a színésznő kilenc éves kora óta forgat és éli a Hollywoodi sztárok életét, talán most jött el nála az a pont, hogy saját magára és a magánéletére szeretne fókuszálni.

935048.jpg

Emma Watson

 

A színésznő kisgyerekként, kilenc éves korában robbant be a filmiparba, amikor is megkapta az első Harry Potter könyv adaptációjának filmváltozatában a kis tudálékos boszorkány, Hermione Granger szerepét. Emma Charlotte Duerre Watson 1990-ben született Párizsban, majd Oxfordshire-ban nőtt fel. A Dragon School nevű, oxfordi iskolában kezdte meg színész előtanulmányait, ugyanis az iskola a színészi pályára vágyókat készíti fel, majd a Stagecoach Theatre Arts színészeti iskolában éneket és táncot tanult. Ekkoriban fedezték fel Hermione szerepére, innentől nem volt megállás, az összes Harry Potter filmben szerepelt, jóformán a filmmel együtt követhettük Emma felnövését.

Több sorozatban, animációs filmben láthattuk, hallhattuk a hangját, majd 2010-ben az Egy hét Marilynnel című filmben alakította Lucyt. Mindemellett modellkedett a  Burberry-nek és a People Tree-nek, majd 2011-ben pedig a Lancôme reklámarca lett. 2014-ben Russel Crow mellett tűnt fel a Noé című filmben Ila szerepében, majd szintén ebben az évben BAFTA az év brit művésze díjjal tüntette ki, és az UN Women nevű esélyegyenlőségi szervezet jószolgálati nagykövete lett és segédkezett a HeForShe elnevezésű szolidaritási kampányban.

2017-ben Belle-t alakította a Walt Disney nagy sikerű A szépség és a szörnyeteg élőszereplős filmadaptációjában, láthattuk A kör-ben, majd utoljára a Kisasszonyok Meg March-a ként. Mindemellett befejezte tanulmányait a Brown Egyetemen és az oxfordi Worcester College-ben, illetve feminista aktivistaként is tevékenykedik.

emma-watson-kisasszonyok-cosmopolitan-e1565778186605.jpg

Kisasszonyok 

 

Nem csoda, hogy egy ilyen mozgalmas élet után pihenőre vágyik a színésznő, hogy döntése ideiglenes, vagy végleges, azt egyenlőre nem lehet tudni, de azt igen, hogy most szeretne a magánéletére és kedvesére, Leo Robinton-ra figyelni teljes mértékben.

 

Szólj hozzá

blog hír friss Hír Emma Watson cineart Cineartblog cineartblog CineArt