2021. már 30.

Csúszik a Venom 2 bemutatója

írta: Csurilla Dániel
Csúszik a Venom 2 bemutatója

venom-movie.jpg

A Sony Pictures ismét eltolta a Venom: Let There Be Carnage, avagy a Venom 2 bemutatóját, ezúttal 2021. szeptember 17-re. A Tom Hardy-vezette szuperhősfilm folytatása a világjárvány alatt számos alkalommal változtatta már premierjét, és úgy tűnik, hogy a lassan nyíló nagyvárosi mozik (Los Angeles, New York) sem elegendőek ahhoz, hogy júniusban bemutathassák a filmet.

A Universal március elején változtatta meg a Halálos iramban 9 premierját késő júniusra, és a Venom 2 a Vin Diesel nevével fémjelzett akciófranchise legújabb részével versenyzett volna a nyári bevételekért. A Venom folytatása számára a szeptember azt jelenti, hogy az augusztus 6-án bemutatkozó The Suicide Squad és az október 1-én debütáló Dűne között kerül az amerikai mozikba.

2018-ban a „gyerekbarát” Venom hatalmas siker volt, és a 855 millió dollár bevétel okán elkerülhetetlen volt a folytatás, melyet Andy Serkis rendezett. A Venom 2-ben visszatér Tom Hardy a földönkívüli organizmus gazdatesteként, s mellette Woody Harrelson, Michelle Williams, Naomi Harris és Reid Scott is fel fognak tűnni.

Szólj hozzá

hírek premier mozi sony hír érdekesség friss marvel pókember érdekességek filmajánló tobey maguire gyűrűk ura venom ryan reynolds robert downey jr woody harrelson gary oldman vin diesel avengers dűne halálos iramban majmok bolygója idris elba dwayne johnson deadpool tom hardy james gunn bosszúállók andrew garfield tom holland spider-man Harley Quinn margot robbie a galaxis őrzői timothée chalamet cineart venom 2 cineartblog the suicide squad