2021. már 18.

Christopher Nolan elsőként váltott jegyet a kinyíló mozikban

írta: Csurilla Dániel
Christopher Nolan elsőként váltott jegyet a kinyíló mozikban

christopher-nolan_1.png

Aki ismeri Christopher Nolan szokásait, annak cseppet sem meglepő, hogy mihelyst kinyitottak a los angelesi mozik, a többszörös Oscar-jelölt író-rendező elsőként ült be filmet nézni a nagyvásznon. A rendező jelentős mértékben támogatja a mozikat, és a pandémia kellős közepén debütáló Tenet számottevő filmsiker volt a pangás ellenére. Nolan a nagyvászon szerelmese, ez tagadhatatlan, ugyanis az HBO Max- és a Warner-botrányban és a brit mozik kérdésében is hallatta hangját.

Az NBC News hivatalos értesülései szerint a rendező az egyik első fogyasztó a kaliforniai Burbank AMC mozijában, mely március 15-én nyitotta ki először kapuit tavaly nyár óta. Egyes értesülések szerint a The Broken Hearts Gallery, más források szerint a David Copperfield rendkívüli élete c. filmet tekintette meg Nolan, bár azt is el tudjuk képzelni, hogy egy külön vetítésen valamelyik bollywoodi kedvencét nézte meg a nagyvásznon.

Míg Los Angelesben a Tenet tavaly nyáron autósmozikban futott pár hónapig, addig New Yorkban csak nemrég, februárban debütált, mikor a nagyvárosi mozik elkezdtek újra kinyitni. A film eddig 58 millió dollárt termelt az Egyesült Államokban, míg világviszonylatban 363 millió dollárt hozott a 200-225 millió dolláros költségvetés ellenére. A Tenet két Oscar-jelöléssel büszkélkedhet (Legjobb Látványterv, Legjobb VFX).

Szólj hozzá

hírek premier mozi hír mátrix érdekesség joker friss batman eredet érdekességek warner keanu reeves hollywood heath ledger hugh jackman filmajánló michael caine justice league david copperfield christopher nolan világjárvány memento anne hathaway a sötét lovag kenneth branagh tökéletes trükk csillagok között oscar-díj Christian Bale dunkirk tenet Matthew McConaughey Robert Pattinson oscar-jelölés cineart cineartblog hbo max wonder woman 1984 covid-19