2020. dec 19.

Nolan válaszolt a Tenet-et ért kritikákra

írta: Csurilla Dániel
Nolan válaszolt a Tenet-et ért kritikákra

screen-shot-2020-12-12-at-12_21_30-pm-750x400.jpg

2020 mozis harmadévének megmentője lehetett volna a Warner Bros. által gyártott Tenet, Christopher Nolan idei blockbustere, azonban az augusztusban bemutatkozó filmet komoly vádak érték, melye kifogásolták a Tenet premierjét a koronavírus alatt, illetve számos kritikus, szakmabeli és Nolan-rajongó is kiakadt a „zajos” hangkeverésre, valamint meglehetősen megosztó kritikákat kapott a John David Washington, Robert Pattinson és Kenneth Branagh főszereplésével készült inverziós sci-fi.

A Washington Post-nak adott interjújában Nolan tisztázta álláspontját a filmet érő, vitákat generáló kérdések kapcsán. „A valósággal kell szembenéznünk, ami embereket takar valódi problémákkal.” – mondta az Oscar-jelölt rendező. „Van egy eléggé triviális aggály a film bemutatója kapcsán. Ha jobban belemegyünk a kérdésbe, akkor elmondhatom, hogy gyerekként jómagam is otthon néztem filmeket, ez a generáció vagyok. Sokan ebben a szakmában, s én különösen, azon dolgoztunk éveken keresztül a stúdiókkal, milyen technikai stratégia létezik a film képi világának maximalizálására (IMAX), illetve a filmhang minőségének fenntartására, s hogyan tudjuk reklámozni a széles közönség számára a filmeket. Röviden, nagyon izgatott vagyok az Amerikában, különösen Los Angelesben és New Yorkban élő mozizók miatt, akik láthatták a filmet a nagyvásznon.” – tette hozzá Nolan.

tenet-new-main.jpg

„Azt találtam, hogy azok a nézők, akik látják is a filmeket és hagyják, hogy szórakozással teljen az idejük, sokkal jobban megértik a filmeket, mint azok, akik harcolnak ellenük, és úgy érzik, valamiféle sakkjátszmában vannak a film ellen.” – tette hozzá Christopher Nolan. „Az a helyzet, hogy az embereket azért frusztrálja így a film, mert a meccs nem kiegyenlített. 20 évet töltöttem a történet kiagyalásával. Ebben az értelemben egyáltalán nem kiegyenlített a játszma. Nem egy sakkmeccsnek szántam a filmkészítő és a közönség között. Ez csak szórakozás. Egy olyan hullámvasút, aminek a részese lehet a néző, és ha sikerül, másodszori megtekintést érdemel a film. Amikor az idővel és hasonló komplexitásokkal játszik az ember, akkor olyan filmet kell készíteni, ami egy második alkalommal való megtekintéssel teljesen más olvasatot kölcsönöz.” – egészítette ki a Tenet kapcsán véleményét a rendező.

Nagyon könnyű lenne a bemutatója, a jegyirodai bukása és a „nehezen emészthetősége” miatt vitába szállni a Tenet-tel, azonban nem véletlenül kifogásolják a legkeményebb Nolan-rajongókon kívül a filmet megtekintők a történet hiányosságait, komorságát, karaktereinek felszínességét a fantasztikus technikai bravúrok és a magukkal ragadó, látványos akciójelenetek ellenére. Ahogyan Nolan többi filmje (A tökéletes trükk, Eredet, Csillagok között), úgy valószínűleg a Tenet is lassan saját kultuszt teremt majd, azonban könnyedén lehet, hogy a világhírű mesterember, Christopher Nolan nem csupán a film „nehezen érthetősége” és „zajossága” miatt trafált mellé a Tenet-tel.

screen-shot-2019-03-05-at-12_56_31-pm.png

Ettől függetlenül Nolan ugyanúgy megkapta a 360 millió dollárt hozó blockbuster bevételének jutalékát, az őt illető 20%-os exkluzív részesedést. A Tenet minden bizonnyal jelentős Oscar-versenyző lesz a technikai (hang, filmzene, operatőr, vágás) kategóriákban.  

 

Szólj hozzá

blog streaming érdekes hírek ajánló mozi hír érdekesség joker friss batman eredet érdekességek warner hugh jackman filmajánló leonardo dicaprio christopher nolan nolan blockbuster a sötét lovag kenneth branagh tökéletes trükk robert pattinson interstellar inception csillagok között tom hardy tenet Matthew McConaughey a tökéletes trükk cineart john david washington cineartblog koronavírus christain bale