2020. nov 25.

Mely filmek esélyesek a technikai Oscar szobrokra?

írta: Csurilla Dániel
Mely filmek esélyesek a technikai Oscar szobrokra?

Arról már korábban beszámoltunk, hogy hangsúlyos versenyző lehet a Netflix és az Amazon, latolgattuk a forgatókönyvírói jelöléseket is, valamint feltételezésünk szerint számos nemzetközi dokumentumfilm esélyes mind a Legjobb Idegennyelvű Film, mind a Legjobb Dokumentumfilm kategóriájában, azonban technikai jelölési esélyekről még nem esett szó.

Az olyan kategóriák az Oscaron, mint a VFX (vizuális effektek), a hangkeverés és hangvágás, mely újra egyesülve Legjobb Hang kategóriájában lesz díjazva 2021-ben, illetve az operatőri jelölés vajon milyen esélyekkel indul a 2021. április 25-i Oscar-gálán, mely kilencvenharmadik alkalommal kerül megrendezésre?

image_3.jpg

VFX:
Az olyan filmek, melyek nagyrésze streaming platformon debütál, mint David Fincher Mankje, a Mulan élőszereplős adaptáció, illetve a hamarosan lakossági forgalmazásba kerülő Christopher Nolan Tenetje valószínűleg erősen indít majd. Elképzelhető, hogy még a Sonic, a sündisznó is VFX jelölést kaphat. Komoly esélyekkel indul egy gyenge mezőnyben, melyet mindezidáig 100-200 millió dolláros stúdiófilmek uraltam, például az év utolsó blockbustere, a Wonder Woman 1984, azonban cseppet sem lepődnénk meg Robert Downey Jr. Dolittle-filmjének vizuális effektek jelölésén. Vajon az egyébként másodvonalbeli vizuális effektekkel terhelt A Greyhound csatahajó esélyes technikai díjra komolyabb versenyzők hiányában?

Szerintünk esélyes lehet a Mank – lévén, hogy Fincher filmjei rendszerint tele vannak történetet erősítő vizuális effektekkel –, azonban a Wonder Woman 1984, a Mulan és a Tenet, mint egyedüli stúdiófilmek valamirevaló büdzsével ugyancsak komoly versenyzők lehetnek a VFX kategóriájában.

mank_1.jpg

HANG:
Ugyancsak a Mank jut az ember eszébe, azonban másik Netflix-filmként A chicagói 7-ek tárgyalásának, a Tyler Rake: A kimenekítés, valamint a Tenet éppen olyan esélyes, mint az olyan musicalek, mint a Hamilton, mely bizonytalan, hogy tévéfilmnek, vagy mozifilmnek számít-e a 2021-es Oscar-on lévén, hogy a Disney+ oldalán debütált, vagy éppen a Netflix-es Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története.

Befutó lehet A halhatatlan gárda, a Project power, a Bloodshot, illetve A Greyhound csatahajó, azonban mi a Mank, a Tenet, a Hamilton és A chicagói 7-ek tárgyalására szavazunk.

ww-84.jpeg

OPERATŐR:
Ez a kategória azért nagyon cseles, mert idén sem Roger Deakins, sem Emmanuel Lubezki nem készített filmet. Ugyanakkor valószínűleg a Mank fog jelölést kapni, illetve Az 5 bajtárs, a Nomadland, A chicagói 7-ek tárgyalása, a Tenet és talán a Wonder Woman 1984 esélyes, azonban könnyedén elképzelhető, hogy a Tyler Rake egy beállításból készült akciójelenete, vagy a Ragadozó madarak John Wick-esztétikája is jelölt lehet.

Bár nagyon örülnénk apróbb filmek sikerének, melyek a Felkeverve, a Falling, a Családi fészek (Erdély Mátyás által fényképezve), a Ma Rainey, az Egy éjszaka Miami-ban, illetve A befejezésen gondolkozom, a voksunkat Hoyte van Hoytema (Tenet), illetve Erin Messerschmidt (Mank) mellett tennénk le. A Nomadland (Joshua James Richards), valamint a Pieces of a Woman (Benjamin Loeb) azonban ugyanúgy nem várt befutó lehet.

Ugyan érdemes megvárni az ASC (Amerikai Operatőrök Céhe), a Hangkeverők és Hangvágók Céheinek és a VES (Vizuális Effektek Céhe) jelöltjeit, egy ilyen sanyarú mozis évben sajnos nincsenek olyan erős versenyzők, mint az előző években, így a legvalószínűbb a Mank számos jelölése. Az Oscar-díjra való kvalifikáció azonban 2021-ben hordozhat magával meglepetéseket, ugyanis február 28-ig lehet neveznie a stúdióknak.

Sajnos kevés esélyt látunk arra, hogy a korábbi cikkjeinkben említett függetlenfilmek jelentős versenyzők lennének a technikai Oscar-jelölésekre.

Szólj hozzá

érdekes hírek film eurovízió hír érdekesség friss hamilton érdekességek viggo mortensen jamie foxx filmajánló sonic tom hanks christopher nolan robert downey jr mundruczó kornél david fincher greyhound mulan roger deakins emmanuel lubezki wonder woman chris hemsworth oscar-díj dolittle tenet Oscar chadwick boseman mank cineart cineartblog wonder woman 1984 tyler rake project power oscar-esély oscar-film ma rainey fire saga hoyte van hoytema