2020. dec 28.

Patty Jenkins rendezi a Wonder Woman 3-at is

írta: Csurilla Dániel
Patty Jenkins rendezi a Wonder Woman 3-at is

Bemutatkozott december 25-én a Wonder Woman 1984, a 2020-as év utolsó blockbustere, mely egyik első példánya a WarnerBros. megjelenési stratégiájának, miszerint egyszerre debütálnak filmjei (Mátrix 4, Dűne, Godzilla vs. Kong stb.) az HBO Max sreaming oldalon és a multiplexekben.

Patty Jenkins, az első két Wonder Woman-film rendezője kifejezte nemtetszését a stúdió interferenciájával kapcsolatban a 2017-es megasiker fináléját illetően, és bizonytalan volt abban, hogy visszatér-e a Wonder Woman 3 megrendezésére. Jenkins egyénként egy bejelentett Star Wars-film, a vadászpilótákró szóló Rogue Squadron rendezője is lesz az elkövetkező években, mely 2023. december 25-én debütál majd mozikban.

wonder-woman-1984-patty-jenkins-e1602853197804.jpg

A WarnerBros. azonban hivatalosan is bejelentette, hogy Patty Jenkins és Gal Gadot is visszatér egy harmadik Wonder Woman-filmre, hogy együtt fejezzék be a három éve elindított filmsorozatot, melyet Jenkins eleve trilógiának szánt. Ezzel egyidőben feltehetőleg produceri teendőket fog ellátni a rendezőnő a készülő Amazonokról szóló spinoff-ban.

Toby Emmerich, a Warner fejeze hivatalos nyilatkozatban erősítette meg a két visszatérőt. „Ahogyan a rajongók világszerte a szívükbe zárják Diana Prince-et, és erős mozis nyitányt produkált a Wonder Woman 1984, úgy arra számítunk, hogy mihamarabb folytathatjuk a történetét valódi csodanőinkkel – Gal és Patty –, akik visszatérnek, hogy befejezzék a rég bejelentett mozitrilógiát.” – mondta Emmerich.

Nem csupán a két nő részvétele az érdekes a bejelentésben, hanem a „mozitrilógia” is, hiszen jövőre további filmek debütálnak majd az HBO Max-on. Elképzelhető azonban, hogy a jövőben a Warner csak kiemelt filmek premierjét suvasztja majd a streaming szolgáltatóra, s az olyan nagysikernek örvendő filmek, mint a Wonder Woman a folytatás erejéig mozikban fog majd bemutatkozni. A harmadik Wonder Woman-film premierjéről további információnk nincs, viszont azt kell feltételeznünk, hogy Jenkins elsősorban a Rogue Squadron elkészítésével lesz elfoglalva az elkövetkező három évben.

3bdbf700d854f9d6f4041b0c3ea1093c.png

A decemberi nyitóhétvégén 2100 észak-amerikai moziban bemutatva a Wonder Woman 1984 16,7 millió dollár bevételre tett szert, s ezzel a koronavírus időszakának mozis forgalmazás szempontjából legsikeresebb nyitóhétvégi bevételével büszkélkedhet. A világ többi részén további 68, 3 millió dollárral erősödött a 200 millió film bevétele, mely így 85 millió dollárra duzzadt. Ezzel egyidőben az HBO Maxra és az internet számos platformjára berobbanó WW84 hatalmas nézőszámokat vonzott az elmúlt három napban.

A Warner egyértelmű sikernek könyveli el a Wonder Woman második részét, és a hivatalos megegyezés szerint 1 milliárd dolláros sikerként kezelte Jenkins és Gadot szerződése szempontjából a stúdió az új filmet, mely kapcsán jutalékot kapott a rendezőnő és a főszereplő - a 10 millió dolláros gázsija mellé.

Visszajelzések szempontjából azonban kissé megosztó a Wonder Woman 1984, ugyanis a Rotten Tomatoes kritikaösszesítő oldalon 286 kritikus véleménye szerint 65%-on áll a film, míg az IMDb-értékelések 52.000 szavazatból 5,9-re értékelték az új filmet.

Jenkins és Gadot leghamarabb a bejelentett Kleopátra-filmben fognak közösen együtt dolgozni. 

Szólj hozzá

blog streaming érdekes hírek ajánló premier mozi star wars hír mátrix karácsony disney érdekesség friss érdekességek szuperhős warner keanu reeves filmajánló dc justice league dűne chris pine patty jenkins wonder woman igazság ligája denis villeneuve pedro pascal gal gadot warnerbros cineart wonder woman 2 mandalorian cineartblog hbo max mandalóri wonder woman 1984 godzilla vs kong rogue squadron wonder woman 3