2021. jan 14.

M. Night Shyamalan is nekiment a Warner-nek

írta: Csurilla Dániel
M. Night Shyamalan is nekiment a Warner-nek

A sebezhetetlen és a Széttörve rendezőjét, M. Night Shyamalan-t arról kérdezte a Fandom internetes portál, hogy mi a véleménye a Warner-botrányról, mely azt takarja, hogy a nevezetes stúdió az összes 2021-es filmjét egyszerre készül bemutatni mozikban és az HBO Max streaming szolgáltatón úgy, hogy a bejelentés előtt számos filmkészítővel és produkciós céggel nem történt előzetes egyeztetés a premierstratégiát illetően.

m-night-shyamalan-servant-750x400.jpg

Shyamalan rengeteget köszönhet a moziélménynek áttörő filmsikere, a Hatodik érzék okán, és azóta is elkötelezett támogatója a nagyvászonnak. „Kitalálhatjátok, mit gondolok az egészről. Egyáltalán nem támogatom. Egyáltalán nem! Ráadásul nem is beszéltek a filmkészítőkkel. Nevetséges. Nyilvánvaló, hogy csak a pénz mozgatja őket, és rosszul is érzem magam a kollégáim miatt, akik váratlanul tudták meg, de még mindig nincs rá megoldás.” – mondta a rendező.

A Dűne, a Mátrix 4 és a The Suicide Squad csupán pár filmcím a hosszas listából, azonban a Wonder Woman 1984 volt decemberben az első hibrid bemutatójú nagyszabású Warner-film, és megosztó kritikai és nézői fogadtatása volt az osztályrésze – a bemutató jellegétől függetlenül.

M. Night Shyamalan így folytatta: „Nem ez a válasz. Egyáltalán nem ez a válasz, és én őszintén remélem, hogy mihamarabb újra moziba járhatunk. Három hónap, négy hónap, öt hónap, bármi lesz is. Remélem, a streaming és a mozi képes lesz egy légtérben létezni. Szeretném, hogy magas színvonalú szórakozás áramoljon az otthonainkba és hasonlóan nívós kikapcsolódásra számíthassunk a mozikban. Nincs arra semmi szükség, hogy kannibalizmusba bonyolodjunk.”

warner-bros_-hbo-max-announcement.jpg

Ahogyan Shyamalan, úgy Christopher Nolan, az AMC mozilánc és Denis Villeneuve is kifejezte nemtetszését a Warner egyéves tervének a bemutatóit illetően, viszont a Dűne rendezője tisztán látja a helyzetet és Shyamalan előtt sem titok, hogy a Warner erőteljesen haszonleső és meghunyászkodó tendenciát mutatott annak ellenére az AT&T felé – mely a WarnerMedia tulajdonosa – hogy a mozik a filmstúdiót „megmentőjüknek” kiáltották ki, azonban a Warner Bros végül cserben hagyta a filmszínházakat, valamint szégyenteljesen a filmkészítőket is.

Az Old, Shyamalan rejtélyes horror-thrillere idén július 23-án érkezik a Universal Pictures forgalmazásában, és a rendező azt reméli, hogy a filmvásznon válik a nagyközönség számára megtekinthetővé az újabb darabja. 

Szólj hozzá

streaming érdekes hírek premier hír bemutató érdekesség mel gibson érdekességek bruce willis keanu reeves dune filmajánló christopher nolan josh brolin hatodik érzék james mcavoy m. night shyamalan sebezhetetlen blade runner warner bros jason momoa john cena denis villeneuve széttörve harley quinn Samuel L. Jackson HBO margot robbie stranger things szárnyas fejvadász 2049 timothée chalamet cineart millie bobby brown cineartblog mátrix 4 hbo max wonder woman 1984 the suicide squad godzilla vs kong