2020. dec 19.

Kiosztották a New Yorki Filmkritikusok Díját

írta: Csurilla Dániel
Kiosztották a New Yorki Filmkritikusok Díját

6bef80874ee85a25cb1b8ceca92cd219.png

Az Oscar-díj közelebb van, mint gondolnánk, s a Bostoni Filmkritikusok Díja után a New Yorki Filmkritikusok is vélekedtek a 2020-as filmtermésről, mely nagy mértékben kedvezett a függetlenfilmeknek. Korábban már megjósoltuk, melyek azok az alkotások, melyek elkerülték volna a figyelmünket, ha a koronavírus miatt a stúdiók nem tolják el nagyívű és díjvárományos filmjeiket, és sosem gondoltuk volna, hogy az egyik legtehetségesebb függetlenfilmes rendező, Kelly Reichardt a new yorki körökben ekkora sikert fog elérni.

Most azonban hatalmas örömmel számolhatunk be arról, hogy Reichardt idei filmje, a First Cow c. western dráma lett a Legjobb Film a kritikusok szerint, míg egy hasonló függetlenfilm, a Frances McDormand főszereplésével készült Nomadland rendezője, Chloé Zhao (A rodeós) vihette haza a Legjobb Rendezőnek járó elismerést.

never-rarely-sometimes-always_1.jpg

Eliza Hittman függetlenfilmje, a Never Rarely Sometimes Always c. filmnek és Spike Lee új Netflix-filmjének, Az 5 bajtársnak kedvezett a leginkább, ugyanis Hittman és Lee alkotásai két-két díjat is besepertek. Delroy Lindo lett a Legjobb Férfiszínész, míg Chadwick Boseman-nek ítélték a Legjobb Férfi Mellékszereplő díját. Hasonlóan örülünk a 21 éves Sidney Flanigan Legjobb Női Főszereplő díjának a Never Rarely Sometimes Always c. abortusz-felnövéstörténetért, ahogyan meglepően tapasztaltuk, hogy a Borat 2 díjkampánya is célba érhet, hiszen az elsőfilmes Maria Bakalova lett a Legjobb Női Mellékszereplő.

A forgatókönyvnek járó elismerésben szintén a Never Rarely Sometimes Always részesült, míg az év egyik legjobb dokumentumfilmje, a Time lett a Legjobb Non-Fikciós Film. Tomm Moore és Ross Stewart gyönyörű animációs filmje, az ír Wolfwalkers vihette el a Legjobb Animációs Filmnek járó díjat. A Legjobb Elsőfilm Radha Blank A negyvenéves változata lett, míg a Legjobb Külföldi Filmnek a Bacurau bizonyult, azonban Brazília nem az említett Cannes-i Kritikai Díjas filmmel nevezett a 93. Oscar-díjra.

20201214193.jpg

Steve McQueen antológiasorozata, a Kis fejsze nyerte el a Legjobb Operatőrnek járó díjat, és úgy tűnik, hogy a new york-i kritikusok játékfilmként kezelték az Amazon/ HBO-sorozatot. A Kis fejsze minden epizódját/ kisfilmjét a főként rövidfilmeket jegyző Shabier Kirchner nyerte el. Különdíjas lett a Kino Lorber kezdeményezés, mely segítette a pandémia idején a virtuális mozizást és fesztivállehetőségeket, valamint Spike Lee is különdíjat kapott New York szociális és mozis közösségének támogatásáért.

Minden bizonnyal a New Yorki Filmkritikusok Díját idén elnyerő alkotások mindegyikére számíthatunk valamilyen formában a 93. Oscar-gálán, mely 2021. április 25-én kerül megrendezésre – egyelőre – élő formában.

Szólj hozzá

blog érdekes hírek ajánló film oscar star wars hír steve mcqueen érdekesség time friss marvel filmkritika érdekességek díjátadó filmajánló sacha baron cohen filmfesztivál blockbuster frances mcdormand fekete párduc függetlenfilm john boyega 12 év rabszolgaság chadwick boseman cineart cineartblog koronavírus first cow borat 2 maria bakalova never rarely sometimes always az 5 bajtárs nomadland díjfilm kis fejsze wolfwalkers a negyvenéves változat da 5 blood