2020. dec 21.

A Disney több milliárd dollárt költ az új tartalmainak gyártására

írta: Csurilla Dániel
A Disney több milliárd dollárt költ az új tartalmainak gyártására

A Walt Disney cég úgy véli, 2024-re 260 millió feliratkozóval rendelkezhet saját streaming szolgáltatja, a hatalmas bejelentéseket kieszközlő Disney+. A multicég 14-16 milliárd dollárt hajlandó fektetni az új tartalmak gyártásába és kizárólagos forgalmazásába, mely magába foglalja a moziban bemutatkozó címek és a Disney+ mellett a Hulu és az ESPN+ streaming oldalakat is. A kezdeményezés évente körülbelül 100 új sorozatot és filmet jelenthet.

disney-hulu-espn.jpg

Ebből a terjedelmes költségvetésből 8-9 milliárd dollár jut a Disney+ számára Christine McCarthy pénzügyi igazgató szerint, s a 100 új tartalomból évente különösen nagy hangsúlyt fog a Disney fektetni a Star Wars és a Marvel filmekre és sorozatokra. A hatalmas bejelentéseket követően a multicég részvényeinek értéke 4%-kal emelkedett, és elérte a 160 dollár/ részvényt, ami egyedi csúcs a Disney számára.

Bob Chapek, a Disney elnök-vezérigazgatója szerint 2024-re teljesen megtérülnek az eddig befektetések a Disney+ szempontjából, azonban a legnagyobb deficit 2021-ben fog keletkezni. McCarthy szerint a Hulu 50-60 millió feliratkozóval büszkélkedhet 2024-re, míg az ESPN+ 20-30 millió előfizetővel rendelkezhet.

disney-plus-1.jpg

A Chapek előtti vezérigazgató, Bob Iger, aki végrehajtó elnökségi tag a vállalatnál, azt mondta, hogy: „Sokkal hatalmasabb vállalásba kezdtünk az eddigieknél”. Iger a világjárvány alatt visszatért a Disney-hez, hogy felügyelje a globális kreatív döntéshozást a tartalomgyártás, a marketing és a vidámparkok jövőjét illetően. Iger szerint az igazi tartalomdömping „még csak most kezdődött”.

A Netflix ezzel szemben jelenleg 195 millió fizetett feliratkozóval rendelkezik, és 17 milliárd dollárt szánt idén eredeti tartalmak gyártására. A WarnerMedia részéről az HBO Max csupán 12,6 millió előfizetővel rendelkezik a 2020. december 1-i adatok szerint.

f59e5e1792_0.jpeg

A streaming tartalmak áradata még csak most vette kezdetét, és beláthatatlan, milyen mértékben fogja befolyásolni a mozis forgalmazást a brutális mennyiségű film és sorozat a jelentős szolgáltatók részéről, azonban a valódi verseny a streaming platformok között van, nem pedig a mozi és a szolgáltatók között.

Szólj hozzá

streaming érdekes hírek ajánló sorozat film premier mozi star wars hír disney érdekesség friss heti marvel érdekességek filmajánló hulu netflix blockbuster avengers sorozatajánló bosszúállók heti filmajánló cineart disney+ mandalorian cineartblog hbo max warnermedia wonder woman 1984 strager things