Nem szerencsés azt mondani, hogy nem érkeztek filmek 2020-ban, ugyanis attól függetlenül, hogy a stúdiók eltolták a legtöbb blockbustert, a streamingnek és a lakossági forgalmazásnak köszönhetően a széles közönség számára is megtekinthetővé váltak jelentős függetlenfilmek, továbbá briliáns és kevésbé sikerült szerzői alkotások.

Az év eseményei során megtörni látszott a mozi és a streaming közti határ, s míg egyesek a multiplexek halálát jósolták, addig mások figyelembe vették, hogy bár a blockbusterek tartják el a mozikat és a stúdiókat, a közepes költségvetésű és az arthouse vonalat képviselő művek előnyt élvezhettek 2020-ban.

Sajnos idén nem sikerült a forgalmazóknak eljuttatnia a nagyérdeműhöz olyan biztató presztízsfilmeket, mint a Nomadland, a Pieces of a Woman, a The Father, az Egy éjszaka Miamiban, a Minari, illetőleg az Ígéretes fiatal nő, hiszen ezen filmek jóvára fesztiválokon mutatkoztak be hibrid formában, és a világpremierekre januárig várnunk kell.

A toplistára nem került fel, azonban érdemben részesítendő a Wonder Woman 1984, mely bár elmarad a magas színvonalú előző rész újító szándékától, mégis kifejezetten szórakoztató és fáradhatatlanul optimista filmnek bizonyult. Christopher Nolan Tenetje az év egyik leginkább megosztó filmje volt, viszont aki moziban láthatta, annak egy igazi csemege lehetett a megaköltségvetésű kémfilm okozta rejtvények megfejtése, illetve ámulhatott az elsőosztályú technikai nívókon.

Emlékezetes filmélmény volt a gyönyörű ír rajzanimáció, a minden korosztály számára megkapó Wolfwalkers, mely újabb bizonyítéka annak, hogy a Disney és a Pixar által dominált közegben megállja a helyét „külsös” alkotás is. Felemelő, lesújtó, gyöngéd és egyszerű történeteket tárt elénk Kelly Reichardt a frontvidéki barátságot bemutatva a First Cow c. filmben, és Kitty Green a munkahelyi szexuális zaklatás utóhatását vizsgálva Az asszisztens által.

Az fiatalkori ambíciókat és a felnőttkori beteljesületlen vágyakat tanulmányozza a The Kid Detective, míg egy vizuálisan és narratív formában egyaránt lebilincselő kulináris gyöngyszem volt a Bor, mámor, barbecue. A vígjátékok terén két film emelkedett ki, s bár kevésbé formabontó szándékúak voltak, mind a Happiest Season, mind a Palm Springs a maguk módján örömteljesen, kreatívan és felettébb szórakoztatóan közelítették meg a saját műfajukat.

Azonban a horrorfilmek rajongói sem szűkölködhettem, ugyanis a remek spanyol A platform egy igazi egzisztencialista infernótúra tele izgalmas szekvenciákkal és lesújtó következtetésekkel. Az arthouse horror kedvelőinek pedig előszeretettel ajánlom a kietlen vidéken játszódó, családdrámát és természetfeletti horrort keresztező The Dark and the Wicked megtekintését, mely tagadhatatlanul az év egyik legijesztőbb filmje.

15. Last and First Men

Jóhann Jóhannsson első és egyben utolsó rendezése a 70 perces filmesszé az emberiség alkonyáról. A kísérleti film, a létfilozófiai értekezés és a kőkemény science fiction határán található Last and First Men Olaf Stapledon regényének adaptációja Tilda Swinton tolmácsolásában. Jóhannsson, kétszeres Oscar-jelölt izlandi zeneszerző, egyetlen rendezése többet mond a bolygónkról és az emberiség lenyomatáról a világtörténelemben, mint megannyi gigaköltségvetésű filmeposz.

Szikár formanyelvű, kortalan 16 mm-es celluloidra rögzített dokumentum egyedülálló vizuális megvalósítással, kísérteties filmzenével és gyönyörűen dramatizálva a Last and First Men két milliárd évvel a jövőben játszódik, amikor az emberiség a kihalás szélére sodródott. A földöntúli helyszínek jelentős részét a keleti blokkban kapták lencsevégre, és Jóhannsson hátborzongató, Tarkovsky-t idéző kísérleti filmje az év egyik legizgalmasabb darabja.

14. Még egy kört mindenkinek (kritika: ITT)

Thomas Vinterberg és Mads Mikkelsen bravúros párosítása nem csupán a Dogma-filmek rendezőjének egy újabb remekműve, hanem a főszereplő dán színész tehetségének argumentuma. A Még egy kört mindenkinek mélyrepülés a jóléti társadalom függőségeinek (alkoholizmus) fürkészésébe, s egy csapat középiskolai tanárt követ, akik azt a teóriát akarják igazolni, hogy a férfiak véralkoholszint deficittel születnek, így szinten kell tartaniuk a „szükséges” italmennyiséget a boldogságukhoz.

Szatirikus és pengeéles karaktertanulmány, valamint szórakoztató és tragikus filmdráma az emberi idioszinkrázia határtalan természetéről. Egyfajta példabeszéd egy lesajnált, ám annál kurrensebb problémáról. Dokumentarista formavilággal, kiemelkedő színhasználattal, pompás szereplőválogatással és kifogástalan dramaturgiával a Még egy kört mindenkinek egy kötelező európai film.

13. A befejezésen gondolkozom

Az emberi természetet, a tudatot boncolgatva egy párkapcsolat széthullásának drámai közegében Charlie Kaufman ismét alátámasztja, hogy korunk egyik legkülönlegesebb és legeredetibb filmkészítője. A befejezésen gondolkozom embert próbáló megtekintés, azonban a szerzői filmes munkáinak szerelmesei számtalan aspektusát elemezhetik Kaufman legújabb filmjének.  

A streaming lehetővé tette az író-rendező számára a szinte korlátlan szabadságot, s Iain Reid regényét feldolgozva ismét az emberi létezést és annak diszfunkcióját analizálja, mely Jesse Buckley, Jesse Plemons, Toni Collette és David Thewlis szenzációs alakításaival párosul. Széthullik a tér és az idő szövete, majd elmosódnak az egzisztencia határai Kaufman bensőséges hullámvasútszerű narratívájában, mely kreatív természete vitán felüli. A stílus elsőrangú, a jelentés elsöprő, A befejezésen gondolkozom egy újabb precíz és különleges mestermű.

12. Sound of Metal (kritika: ITT)

Egy film, mely példaértékű eszköztárral és vérfagyasztó realizmussal ábrázolja a halláskárosodást. A kiszakadt dobhártyájú metálzenészt alakító Riz Ahmed az év egyik legjobb alakítását hozza elkötelezett és visszafogott formában Darius Marder rendezői debütálásában. A Sound of Metal tragikus és kellemetlen utazás.

Ugyancsak egy átfogó karakterdráma, viszont további kiemelkedő alakításokkal párosulva Paul Raci és Olivia Cooke részéről a Sound of Metal egy magával ragadó mélyrepülés. A siketnéma közösség bemutatása szempontjából esszenciális filmalkotás. Zseniális hangvilággal és mértéktartó dramaturgiával Marder filmje igazi alapmű.

11. Családi fészek (kritika: ITT)

Az 1980-as évek gazdasági miliőjébe visszarepítő családdráma Sean Durkin második nagyjátékfilmje. A házassági szerepkörök és a határtalan kapzsiság története a Családi fészek kifinomult operatőri munkával Erdély Mátyás részéről, príma alakításokkal Jude Law és Carrie Coon által, és kifogástalan filmzenével Richard Reed Parry oldaláról.

Durkin alkotása kortalan és letaglózó filmnyelvi és szerzői világkép szempontjából, mely megérdemli a megtekintést különösen azért, mert kevesek által látott történet. A Családi fészek tanulsága egyszerű, ám annál ellenállhatatlanabb. Feltáró és ízléses kutatása a nemi szerepeknek, a 80-as éveknek és a párkapcsolatok kisiklásának.

10. Az 5 bajtárs / David Copperfield rendkívüli élete

Spike Lee kegyelmet nem ismerő oknyomozása a vietnámi háború utóhatásáról és az alapvető emberi hamisságról intenzív és terjedelmes utazás. A rasszok közötti különbségek, az anyagi javak egyenlőtlen elosztása és az igazságtalanság feltárása ismét előkerülő témák Lee idei filmjében, azonban narratív szempontból egy kincsvadász történet közegébe ágyazza a társadalmi-politikai kontextust.

Remek alakításokkal karöltve – különösen Chadwick Boseman és Delroy Lindo részéről – Az 5 bajtárs páratlanul illeszkedik a rendező határozott, politikailag erőteljesen részrehajló filmográfiájába, és megtekintése pusztán Lee rajongói számára válik majd kifizetődővé, azonban a műfaji filmek iránt vonzódók is találhatnak izgalmat és kellő kontextust Az 5 bajtárs szüzséjében. Formai szempontból fejedelmi gyöngyszem.

Armando Iannucci tőle elrugaszkodó módon Dickens nagysikerű regényének adaptációjához nyúlt, és a David Copperfield rendkívüli élete címéhez méltán valóban kiemelkedő, színes, kreatív, felettébb szórakoztató és személyes film. Dev Patel főnyeremény a címszereplő figuráját megformálva, azonban a komplett sztárparádéban minden további színész magas színvonalú és hibátlan alakítást nyújt.

Míves és excentrikus, viszont Iannucci lenyomata tagadhatatlan jelenlétű az adaptációban. A David Copperfield rendkívüli élete fittyet hány a történelmi valóságra, s inkluzív szereplőgárdával, mindig érvényes témákkal, illetve irigylésre méltó optimizmussal, lehengerlő energiával bűvöli el a nézőket. Örömteli és őszinte film, mely érdemes a megtekintésre.

9. Felkeverve (kritika: ITT)

Sofia Coppola filmje nem korszakalkotó, s a rendezőtől cseppet sem idegen az apai szerepkörök mozgóképes feldolgozása, ahogyan rendszerint előkerül életművében a gyermekeiket mellőző szülők megtéréstörténete, viszont a Felkeverve bravúros főszereplői, Rashida Jones és Bill Murray hatalmas ajándéka a narratívának.

Kétségkívül laza szerkezetű, ugyanakkor komikus és feddhetetlen, meghazudtolhatatlanul friss és egyedi film a Felkeverve, mely elsőre nem tűnhet olyan izgalmasnak – tekintettel a tényre, hogy egy megcsalás gyanújának történet –, Coppola mégis kellő visszafogottsággal és elragadó atmoszférával tölti fel legújabb darabját. A letisztult és időtlen formavilágot erősíti az élettel teli 35 mm-es filmanyag.

8. Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (kritika: ITT)

Horvát Lili második rendezése apró és személyes szerelmesfilm, a magány és a hovatartozás intim bemutatása kiemelkedően mérsékelt színészi alakításokkal. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre biztosít minket arról, hogy a szerzői film győzedelmeskedhet a futószalagon tucatjával gyártott műfaji és kosztümös darabok felett.

Stork Natasa és Bodó Viktor megnyerő, vászonra termett jelenléte a Felkészülés… igazi lelke, viszont Horvát Lili határozott irányítása alatt a film túlmutat a presztízsmozik alantas természetén kellő szakértelme és bensőséges iránymutatása által. Számos filmklasszikusból merít ugyan ihletet, a Felkészülés… mégis képes megállni saját lábán príma dramaturgiájának és sajátos, szinte mágikus szemléletének köszönhetően.

7. Ma Rainey: A blues nagyasszonya (kritika: ITT)

Magas színvonalú lecke a fekete zene és kultúra történelméből kifinomult rendezésben George C. Wolfe részéről, páratlan, megható és összetett alakításokkal Chadwick Boseman és Viola Davis által, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya bebizonyítja, hogy sikeresen és kurrens módon feldolgozható egy kamaradráma. Filmzene, operatőri munka és vágástechnika szempontjából egyaránt mestermunka.

A forrófejű és meghasonlott főszereplők tragikus történetében Boseman és Davis karakterével együtt lavírozunk a kreatív szabadság és az igazságtalanság mezsgyéjén, mely kifizetődő története annak, hogyan szegregálták a fekete zenészeket, mit jelentett színesbőrűnek lenni az 1920-as évek Amerikájában, milyen mértékű a zeneipar kizsákmányolása napjainkban, s mi a tehetség ára.

6. Zuhanás (kritika: ITT)

Viggo Mortensen első rendezése önmagában hatalmas teljesítmény, ugyanis ahogyan a Zuhanás átjárja a másság és az elfogadás kérdését apa és fia között, úgy filmnyelvi szempontból lehengerlő bemutatása az időskori emlékezetvesztésnek, illetve a gyerekkori traumáknak. Mortensen nem csupán rendezte, írta, hanem főszerepet is vállalt a filmben, mely az idei év egyik legjobb, leginkább alábecsült alkotása.

Lance Henriksen komplex, megindító és keservesen rosszindulatú apát alakít, s színészi munkája előtt érdemes fejet hajtani. A demenciát szórványosan bemutató, kusza történet követeli a többszöri megtekintést, Mortensen rendezése mégis színvonalas, rendkívül személyes, bámulatosan prezentált film, mely kellemetlen emléke és szívszorító katarzisa sokáig a nézővel marad.

5. Békeidő

Hajdu Szabolcs elfeledett műremeke a Treasure City, avagy Békeidő, minek pikareszk, Jim Jarmusch-filmbe illő szerkezete ambíciókkal, társadalomkritikával és fenséges szatirizálással van ellátva pengeéles formavilág és kifinomult dramaturgia állandó jelenléte mellett. Az emberi kapcsolatok árnyoldalát fürkésző antológiafilm az év legjobb függetlenfilmje, s leginkább alulértékelt alkotása.

A Békeidő a magyar társadalom korképe változatos történetszálakkal és őszinte elbeszélésmóddal. Produkciós szempontból a mikroköltségvetés ellenére csillagos ötös, kaotikusan abszurd, tematikai szempontból és humorban kifejezetten gazdag film. A Jim Stark-kal való közös munka meghozta gyümölcsét, s a kortárs magyar film egyik leginkább meghatározó, meghazudtolhatatlan függetlenfilmesét üdvözölhetjük Hajdu Szabolcs képében.

4. A chicagói 7-ek tárgyalása (kritika: ITT)

Aaron Sorkin sürgető jogi drámája 2020 egyik legfontosabb filmje. A chicagói 7-ekként elhíresült aktivisták győzelemmenete az író-rendező gyorsan pörgő, releváns és bravúrosan színre vitt alkotása, melynek sztárjai mind kétségtelenül brillíroznak – azonban Sacha Baron Cohen jelenléte a leginkább nagyívű.

A chicagói 7-ek tárgyalása egy rendkívül dühös, helyenként túlságosan is nyers bemutatása az intézményes diszkriminációnak erőteljes jelenkori politikai töltetének köszönhetően, viszont Sorkin történetcentrikus filmalkotását színvonalas megvalósítás és komplex karakterek lepik el, ahogyan ezt tőle már megszokhattuk. A szórakoztató és igazságot fáradhatatlanul kereső film megtekintése erősen ajánlott.

3. Never Rarely Sometimes Always

Eliza Hittman harmadik játékfilmje egy tinédzser lány intim története, aki elhatározza, hogy barátnőjével karöltve felkerekedik, hogy elvetesse a gyermekét. A Never Rarely Sometimes Always rémisztő utazás, kijózanító történet és filmnyelvileg szenzációs alkotás. Sidney Flanigan elsőfilmes, ám párját ritkító alakítása a közeljövő egyik ünnepelt sztárjává teszi a fiatal színésznőt.

A Never Rarely Sometimes Always kifinomult, személyes, ítélkezés nélküli tanulmánya egy karakternek, s rávilágít az amerikai egészségügyi rendszer árnyoldalaira. Hittman abortusz témájú filmje a 4 hónap, 3 hét, 2 nap megrengető hatásosságával egy kötelező film szükségszerűen tárgyilagos, dokumentarista megközelítéssel és a celluloid varázslatával.

2. Lelki ismeretek / Spontaneous (utóbbiról kritika: ITT)

A Pixar ismét egy megindító és kortalan animációs filmmel rukkolt elő Pete Docter és Kemp Powers rendezésében. A Lelki ismeretek parádés szórakozás, egyszerre meghitt és grandiózus történet, egyfajta létfilozófiai útkeresés a zene határtalan szeretetén keresztül elmesélve. Kiegészíti a létezésük célját, az élet értelmét kereső főszereplők elragadó összjátékát a remek színészgárda (Jamie Foxx, Tina Fey, Graham Norton, Richard Ayoade), a forradalmi módon részletgazdag, magas színvonalú látványvilág és az összetett cselekmény sikeres feldolgozása.

A Lelki ismeretek az animációs stúdió egyik legérettebb, legkifinomultabb alkotása. Humorban és energiában nem szenvednek hiányt az egészen fiatal nézők sem, míg a további korosztályok egészen rendkívüli témákat, fontos kérdéseket boncolgathatnak az animációs film reflexív és folyton váltakozó természetén keresztül. A narratíva játékos műfaji szempontból, viszont határozottan izgalmas, élénk és megható. A Lelki ismeretek az év legjobb animációja.

A Spontaneous ezzel szemben cseppet sem gyerekbarát film. Brian Duffield rendezése megkísérli a lehetetlent, és korhatáros ifjúsági romantikus science fiction filmet készít felrobbanó tinédzserekről. Katherine Langford és Charlie Plummer lehengerlően tragikus páros, szereplőválogatás szempontjából kimagasló és bravúros választás.

Duffield filmje ízléstelennek hathat az iskolai lövöldözések és a korai elhalálozások szempontjából, azonban a tragédiát és a gyászt, az állandó rettegést és fájdalmat precízen körbejáró Spontaneous éppen emiatt olyan zseniális. Megríkatja és megnevetteti, elborzasztja és megnyeri a nézőt. Abszurd, fekete humorú és sokkoló, viszont kifejezetten érett film. Bátran ugrál műfajok és témák között, azonban az általam látott legjobban sikerült ifjúsági szerelmesfilm.

1. Mank (kritika: ITT)

2020-ban nem készült olyan film, mely rám nagyobb hatást gyakorolt volna, mint a David Fincher rendezésében készült Mank Gary Oldman főszereplésével. A látszólag az Aranypolgár forgatókönyvének inspirációról szóló film sokkal összetettebb és relevánsabb, mint sejtettem. A rendező a néhai édesapja (Jack Fincher) által írt kiváló szövegkönyvet vitte filmre káprázatos profizmussal Oldman ismételten pazar alakításával élénkítve.

A Mank egyszerre szerelmeslevél a mozi előtt, éles politikai thriller és szatírája a stúdiórendszernek. Technikai szempontból 2020 legjobban sikerült alkotása grandiózus filmzenével, lebilincselő hangvilággal és frenetikus képi világgal. Fincher teljesen uralja filmjét, s rendezői lenyomata fellelhető minden beállításban. A számtalan réteggel rendelkező Mank aprólékos darabja a kreatív folyamat megvalósulásának és árnyoldalainak, míg sikert arat egyfajta filmesszéként formanyelvi szempontból is.

Fincher azt mondta, a stúdiók mindössze kétféle filmet óhajtanak készíteni, melyek a szuperhősfilmek és a díjfilmek. Amennyiben a rendező az utóbbi kategória alkotóinak táborát erősíti a jövőben, úgy azt kívánom, olyan mesteri filmeket készítsem, mint a Mank.